A mai napot a lustálkodásnak és a semmittevésnek áldozom (mint ahogy mostanában jópár nappal tettem). Bár lehet, hogy beiktatok egy kis testmozgást is a programomba: este buliii!!

Najó.

Anyu épségben megérkezett, leellenőriztem, egy karcolás sincs rajta:) De alig mesél bármiről is. Azt kérte, ne is kérdezősködjek, mert nem esik jól neki visszaidézni az emlékeket. Érthető.

De van még egy jó hírem is magamnak: nagynénémmel elmentünk a bárdos gimibe érdeklődni, hogy átvesznek-e engem. És jó eséllyel indulok, hogy IGEN:)

A harmadik jó hír, hogy csend van. Úgy csend, hogy nem piszkálnak minket, nem balhéznak, és egyre több emberrel sikerül kibékülnöm, vagy javítani a kapcsolatunkon. Remélem az emberek hamarosan újra olyan jó(!) véleménnyel lesznek rólam, rólunk, mint régebben. Össze vagyok zavarodva!:S

á

áá

ááá

áááá

ááááá

áááááá

ááááááá

áááááááá

ááááááááá

áááááááááá

ááááááááááá

áááááááááááá

áááááááááááááá

áááááááááááááááá

ááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááááááááááá

áááááááááááááááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááá

áááááááááááááááá

áááááááááááááá

áááááááááááá

ááááááááááá

áááááááááá

ááááááááá

áááááááá

ááááááá

áááááá

ááááá

áááá

ááá

áá

á

ANYUKÁM MÁR PESTEN VAN ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ANNYIRA ÖRÜLÖK ISTENEM

ANYUKÁM MÁR ÉPSÉGBEN PESTEN VAN

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ISTENEM

(LLLLLLLLLLLLLLL)

NEMHISZEMEL!!!

(L)(L)(L)áááá(L)(L)(L)

"Angéla, sajnos a te feleleted és írásbeli vizsgád elégtelen lett(...)" - mondta kb. 2 órával ezelőtt a kémiatanárom, 2 és fél óra kínzás után. Próbáltam a barátnőim sikerének örülni (mert ők átmentek), végülis csak azért sikerült, mert fel sem fogom a helyzetet. És az egészben számomra nem az a szörnyű, hogy megbukok.. neeem.. megérdemeltem. Hanem hogy soha többet nem lehetek a legjobb barátnőm osztálytársa. Hát valahogy csak megpróbálom a helyzetet a legjobb útra téríteni, de még nem hoztam végleges döntést. Ennyi rossz után csak érdemlek már valami javulást is. Vagy nem?!. Szeretlek Dalma(LL)

A vizsga.

Este szemernyit sem aludtam, próbáltam a fejembeverni még a már összemosódott fogalmakat, nem sok sikerrel. 7 órakkor elindultunk apuval a suliba. Felmentünk, leadtuk a bizonyítványokat, és egy eligazításon vettünk részt a többiekkel. Rögtön utána volt az írásbeli vizsga, ami 45 percig tartott. Életemben nem izzadtam még meg számonkérés miatt, de most jobban folyott a homlokomon a víz, mint egy kiadós testnevelés óra után. Aztán beadtuk a lapokat. A folyosón még nevetgéltünk, nem vettünk komolyan semmit, és kb fél órával később már én voltam az első szóbeli vizsgázó. Vérzett a kezem, úgy szétkapartam, ahogy a cipőmet piszkáltam, véletlenül le is hámoztam a lábamról, remegtem, akadozott a beszédem, és egy-egy kínos csönd után a szavaim mintha vízhangzottak volna a teremben. Féltem. Aztán megköszönték a feleletemet, és megkérdezték, hogy mennyit készültem. Reménykedtem, mint minden ember, aki küzd egy kitűzött célért, de mikor ezt mondta, tudtam, hogy hiába volt. Míg a többiek is lefeleltek, lementünk Katával egy cigi erejéig, és vártuk a vizsga eredményét. Behívtak mind az 5ünket a terembe, és elmondták a végeredményeket. Remegve vártam, hogy az én nevemhez érjenek, féltem, de bizakodtam, és akkor... "Angéla, sajnos a te feleleted és írásbeli vizsgád elégtelen lett. (...)" - a többi nem is érdekelt. Erre voltam kiváncsi. Köszönöm, viszlát.

Utálom a hétfőket. Nem, nem azért, mert vége a hétvégének, vagy mert a suli első napja, legalábbis most nem ezért. Valahogy ma nem volt szerencsém. A tévében láthattátok, hogy ma - magyar idő szerint - hajnali 3kor afganisztánban magyar katonákat támadtak meg, és meghalt egy nő. Nem, hálistennek nem az én anyukám volt az, de az én anyukám is pont velük jött haza, csak másik kocsiban. Hálám Istennek, hogy nem az én anyukám halt meg ott, és részvétem az elhunyt nő szeretteinek.
Viszont nem csak ez történt eznap. Másik családtagomat kirugták a munkahelyéről, holnap reggel 8kor meg engem fognak megkínozni a pótvizsgán, kémia tantárgyból. Könyörgöm, hogy legalább nekem legyen szerencsém, szorítsatok nekem!(yn)

kurvára nem lenne ennyi balhé, ha az emberek néha meg tudnának alázkodni azok előtt, akit szeretnek, vagy csak el tudnák ismerni mások előtt is, hogy nem nekik van igazuk. de még maguknak sem tudják elismerni..

elgondolkoztató, hogy azok, akik folyton csak balhéznak, vajon miért teszik ezt? a válasz egyszerű. nincsenek kibékülve önmagukkal, vagy az életükkel, és a folytonos veszekedéssel, vitatkozással izgalmat, változást vihetnek a napjaikba. valami vagy valaki elnyomja ezeket az embereket, és azzal, hogy másokat testileg vagy lelkileg bántalmaznak, úgy érzik, hogy tiszteletet szereznek a másik szemében, fölényben érzik magukat velük szemben. legtöbbször ez így is van, de ha belegondolsz, melyik kivívott tiszteletnek van nagyobb értéke? annak, hogy félnek tőled, vagy annak, hogy felnéznek rád?...

uuuuuh

Nem is tudom, hirtelen miről írjak, annyi minden történt az elmúlt napokban, hetekben, két hónapban. Mindenesetre még nincs vége a nyárnak, így van még esély javítani a helyzeten.

Szóval.

Mostanság nincs minden rendben otthon. Sok a veszekedés, vitatkozás, közrejátszik a bukásom, de legfőképp az anyagiak, és az már csak rátesz két lapáttal, hogy mindenki makacs. De ezt a témát nem szeretném tovább boncolgatni.

Lapozzunk.

Az a társaság, ahová nap mint nap kijárkáltunk, köztudottan szeret balhézni, és hülyeségeken vitatkozni. Most azt is megtapasztalhattuk, mi történik akkor, ha végre okot is kapnak erre.. Szóval nem túl fényes a helyzet a barátok terén. Főleg, hogy az ember ilyenkor csalódik a legnagyobbat az ún. barátaiban.

Vegyük a legjobb fiúbarátomat. Vagyis.. Volt legjobb fiúbarátomat. Emberben még ekkoát nem csalódtam. A többieket nem is sorolom. Megvetik azt, aki kihasznál másokat, vagy hazudik, kétszínű, pedig ez rájuk is ugyanúgy jellemző, csak olyan tökéletesnek hiszik magukat, hogy nem veszik észre. A fiúk körében közkedvelt a k**** szó használata azokra is, akikre egyeltalán nem illik ez a szó. Vagy csak nem értik a jelentését. Ilyenek a buta emberek.

Nem részleteztem a végtelenségig a témákat, mert nincs értelme, nem értené meg mindenki, csak kevés ember. De szerintem átérezhető rajta, hogy nem vagyok túl boldog. És akkor ilyenkor kire támaszkodjak? A barátaimra?.. Beszélek velük.. Mindenki csak úgy emleget engem, hogy "most élem emos korszakomat" és röhögnek. De arra nem gondolnak, hogy miattuk esetleg? Vagy hogy inkább támogatni, és nem kiröhögni kéne. Éreztetem, hogy figyelemre van szükségem? Akkor ne a képembe vágjátok, hogy milyen szánalmas vagyok, hanem segíthetnétek. Ilyen az emberiséég.. Na mindegy.