"Angéla, sajnos a te feleleted és írásbeli vizsgád elégtelen lett(...)" - mondta kb. 2 órával ezelőtt a kémiatanárom, 2 és fél óra kínzás után. Próbáltam a barátnőim sikerének örülni (mert ők átmentek), végülis csak azért sikerült, mert fel sem fogom a helyzetet. És az egészben számomra nem az a szörnyű, hogy megbukok.. neeem.. megérdemeltem. Hanem hogy soha többet nem lehetek a legjobb barátnőm osztálytársa. Hát valahogy csak megpróbálom a helyzetet a legjobb útra téríteni, de még nem hoztam végleges döntést. Ennyi rossz után csak érdemlek már valami javulást is. Vagy nem?!. Szeretlek Dalma(LL)

A vizsga.

Este szemernyit sem aludtam, próbáltam a fejembeverni még a már összemosódott fogalmakat, nem sok sikerrel. 7 órakkor elindultunk apuval a suliba. Felmentünk, leadtuk a bizonyítványokat, és egy eligazításon vettünk részt a többiekkel. Rögtön utána volt az írásbeli vizsga, ami 45 percig tartott. Életemben nem izzadtam még meg számonkérés miatt, de most jobban folyott a homlokomon a víz, mint egy kiadós testnevelés óra után. Aztán beadtuk a lapokat. A folyosón még nevetgéltünk, nem vettünk komolyan semmit, és kb fél órával később már én voltam az első szóbeli vizsgázó. Vérzett a kezem, úgy szétkapartam, ahogy a cipőmet piszkáltam, véletlenül le is hámoztam a lábamról, remegtem, akadozott a beszédem, és egy-egy kínos csönd után a szavaim mintha vízhangzottak volna a teremben. Féltem. Aztán megköszönték a feleletemet, és megkérdezték, hogy mennyit készültem. Reménykedtem, mint minden ember, aki küzd egy kitűzött célért, de mikor ezt mondta, tudtam, hogy hiába volt. Míg a többiek is lefeleltek, lementünk Katával egy cigi erejéig, és vártuk a vizsga eredményét. Behívtak mind az 5ünket a terembe, és elmondták a végeredményeket. Remegve vártam, hogy az én nevemhez érjenek, féltem, de bizakodtam, és akkor... "Angéla, sajnos a te feleleted és írásbeli vizsgád elégtelen lett. (...)" - a többi nem is érdekelt. Erre voltam kiváncsi. Köszönöm, viszlát.